Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Anyadwaloga

2020.04.22

kanizsai_dorottyabis.png„A Kanizsaiak a XV. században két ágra szakadtak, és a harcokban, amelyek Albert királyunk halála (1439) után az ország egységét megbontották, e két ág ellenségként került szembe. Kanizsai László özvegyét, Dorottyát a közeli rokonság indíthatta, hogy a csecsemő V. László pártját válassza. […] Rokonát, Kanizsai Imrét ellenben I. Ulászló király táborában találjuk, ahova őt ifjonti lelkesedése éppúgy sodorhatta, mint köznemes familiárisainak hangulata. Kanizsa vára pedig a harcok idején, mint várnagyai kiadatlan leveléből megtudható, Imrét uralta. Mi sem lehetett számára természetesebb, mint Dorottya iránti ellenséges érzületének oly formában adni hangot, hogy az a Garaiak és Cilleiek számára egyaránt sértő legyen. Az új falut, amelyet uradalmában ekkoriban telepített, nőrokonára célozva keresztelte el.”

http://www.holmi.org/2001/08/engel-pal-anyadvaloga-monografiaja

---

Anyádvaloga. Egy kis falucska a nagy kanizsai uradalom szélén, jó minőségű, de kicsi földekkel, alig száz lakóval, egy kis templommal, egyetlen kocsmával, na meg két úrral. A nagyurak viszálykodása még egy ilyen helyen is éreztetni tudja a hatását.
Az ország helyzete hasonló: megosztott két király között. Ez pedig nagyon rossz pillanat a belharcokra: a határon ott a nagy hódító török sereg. Lenne közös ellenség, de ez mégsem hozza össze a főurakat. És ennek hatását nem ők fogják leginkább érezni, hanem a parasztok, akiknek a földjeik, házuk, életük van veszélyben. Nincs az ország másik végében is birtokuk. Anyádvaloga lakói tudták ezt, hisz az ország déli részén rendszeresek a kisebb összecsapások. Eddig még sikerült elkerülni a komoly károkat, de egyre több hír érkezik a nagy hadjáratot megelőző török portyákról. Két faluval arrébb már fosztogattak. A következő célpont az eddig megkímélt falu lehet. És az urak figyelmét más dolgok kötik le.
Egyvalaki maradt nyugodt: Róka Miklós, az egykori zsoldos katona, aki visszavonulva a kis kocsmát vette meg és azóta is a tulajdonosa. Fiatalkorában még a nikápolyi csatában is részt vett. Igaz, az már 40 éve volt… – Ide márpedig török be nem lép! Még a jó pálinkámat se innák meg, nem is emberek ezek! – gondolta a veterán katona.

Róka Miklós, a kocsmáros (rokamiki-nyílt szerep): Egy nyugdíjba vonult katona vagy, most a kis falu egyetlen kocsmájának tulajdonosa, ahol minden jó embert szívesen látsz egy kupicára. Éjjelente meginvitálhatsz valakit a kocsmádba, ami nem mellesleg azt jelenti, hogy a lehető legvédettebb helyen lesz (tehát éjjelre védve lesz, blokkolva viszont nem!). Egymást követő két éjjel ugyanazt nem védheted. A küldést nappal, a fórumon nyíltan kell megtenned védés-xy formájában. A szavazáshoz hasonlóan tudod határidőig módosítani. Mindenki kedvel téged, a rád leadott szavazatok érvénytelenek, nem lehet kiszavazni. Meg tudod védeni magad, így az éjjel folyamán sem tudsz kiesni. Nyersz, ha nem marad több török a játékban.

A 0. napi szavazás határideje: 04.20. (hétfő) 20:59:59

---

0. nap
Egy fontos dologról kellett ma a falunak dönteni, ki lenne a legjobb arra, hogy egy +1 jelzést viseljen magán. A sok jelölt közül hárman emelkedtek ki: tomigera, inter és aszaki. A sors úgy döntött, hogy inter lesz a szerencsés nyertes.

a 0. nap nyertese-inter

Éjjel 21:29:59-ig

---

0. éjjel

ma6ma a kis kocsma vendége volt. Bátran fogyasztotta Miklós híres pálinkáját, jól bírta az italt. Nyugodtan ihatta, hiszen ott semmi baj nem történhet, ez köztudott volt.

Egy mesterember meglátogatta jojokát. Minden rendben? Nem kell segítség? Család? A földön minden rendben? Jojoka gyanútlanul válaszolgatott, nem is sejtve milyen sokat megtudtak róla.

A helyi pap úgy gondolta, itt az ideje, hogy Nemethz gyónjon egyet. Ezzel nem lehetett ellenkezni, elmondta minden bűnét.

Más említésre méltó dolog nem történt a faluban.

Kezdődik az 1. nap, ami 04.21. (kedd) 20:59:59-ig tart.

---

1. nap

Ma teljes volt az egyetértés, hogy kitől is kéne megszabadulni, ki az, aki muzulmán kézen látna az országot: Nemethz. Na ez nem volt teljesen igaz, bár valóban kevésbé érdekelte, mi lesz a kis falu sorsa, hisz az ország egyik legnagyobb birtokosaként volt elég más földje. Viszont arra nem számított, hogy egyszer saját parasztjai végeznek vele, pedig ez lett a nagy Kanizsai László sorsa. Miután megértették, mit is tettek, a lakosok fogadtatása vegyes volt: ki jobban örült, ki kevésbé, még volt, akit hidegen hagyott a dolog. Ami biztos, hogy egyvalaki nagyon boldog lehetett: Kanizsai Imrének sikerült megszabadulnia legnagyobb riválisától.

kiesett-Nemethz, Kanizsai László, semleges

1. éjjel 21:29:59-ig

---

1. éjjel

A tegnapi éjjel még békésen alakult, viszont a falusiak érezték, hogy most már valami rossz is fog történni. Aki tudott inkább vissza is húzódott a házába, és jól tette. mert véres éjszaka következett. Azért még volt egy kis mozgolódás:

Egyrészt ma sdg élvezhette a kocsma borát, pálinkáját és nem mellesleg biztonságát. Köszönte, jól érezte magát.

Másrészt pedig ma6ma, a mesterember újra megjelent jojokánál. A mostani látogatása sokkal rövidebb volt: látta ő tegnap a sebtiben eldugni próbált turbánt meg imaszőnyeget! – Török vagy te, nem versz át! – mondta, és levágta, mielőtt reagálni tudott volna az.

És megérkezett az első török portya. Három akindzsi jelent meg a falu határában, és akik tudtak levágtak. Az első a törökfogásból jókedvűen, de nem elég gyorsan hazatartó ma6mát találta meg, másodikuk áldozata a szerencsétlen tomigera volt, a harmadik pedig RedTommal tudott végezni. Így halt meg három jó magyar falusi.

Kiesett:
jojoka-török
ma6ma-ezermester, falusi speces
tomigera-falusi
RedTom-falusi, László-párti

2. nap határideje: 04.22. (szerda) 20:59:59

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

.

(NZ, 2020.04.24 17:08)

Kimenti magát Maczee?

Re: .

(m6, 2020.04.24 18:36)

randomtól is függhet

izé

(Berg, 2020.04.24 13:51)

Hát bevallom nekem már tegnap is fizikai fájdalmat okozotak a hozzászólások olvasásai. Azt hittem rosszabb már nem lehet, de ma is belenéztem... :)

4. nap

(m6, 2020.04.24 11:14)

Maczee átment patetikusba; ami jár, az jár, vihogok

.

(sdg, 2020.04.24 07:07)

Szép kis védőbeszédet tolt le Maci ma reggel is. Amúgy nem, ez egy nesze semmi, fogd meg jól. Ahhoz képest, hogy egy városi nyomozó nem városinak titulálta, olyan nagyon még nem építette fel a fake claimjét, hogy erős lábakon álljon. De persze lehet, hogy nincs is rá szükség.
Ha ez is átmegy, sírva röhögök a nap végén.

Re: .

(m6, 2020.04.24 07:48)

pedig nem rossz claim, ha nem vesszük figyelembe, hogy blődli :D
mint a László-párt "vezetőjének", meg kell tudnia modani, mi a szerepének a célja - ha pusztán a török kiűzése, akkor az állítólag megkapott új szerepnek a szimpla falusitól eltérő célja is kell, hogy legyen, különben értelmetlen, tehát valószínűleg nem is létezik
a claim ok, nem nagyon ad támadási felületet, látszik, hogy improvizálni fog

esélye azért van, mert simán elképzelhető, hogy a tegnapi össznépi bakit nem fogja beismerni a város, hanem önigazolásként végigviszi azt a vonalat, hogy mindent jól csináltak, csak balszerencséjük volt

kell címsor

(katti, 2020.04.23 21:55)

helló hullák :D....
Rossz érzéssel (szl igazolás, ami miatt végig szégyelltem magam ), de küzdöttem, mint disznó a jégen ;)....
Csak belefáradtam a nap végére...

Re: kell címsor

(qweraz, 2020.04.23 22:04)

Más is próbálkozott szl igazolással (tomigera, Berg), de az legalább bejött, hogy minden falusi oldalnak más megfogalmazást adtam, így csak korlátozottan lehetett ezzel játszani.

Re: Re: kell címsor

(m6, 2020.04.23 22:15)

na, ez meg a másik

nem tudom, mit gondoltak, rokamiki micsoda? gémeskút? nyílt városi szl-től eltérőt kapva meg sem szabad próbálni ezzel bohóckodni
az az első gondolat, hogy célpont leszek, ha valami nem azonos, és kiderül

Re: Re: kell címsor

(Katti, 2020.04.24 00:41)

Ja, pedig Ma6ma megjegyzése szíven ütött.
De így pont jó volt szerintem :D.

Re: kell címsor

(m6, 2020.04.23 22:18)

csak megkérdezem
ha sdg török, akkor a lenyomozottja mi lehet a városi/nem városi/török opciókból?

ehhh, mérges vagyok rád

.

(Nemethz, 2020.04.23 23:12)

M6: De Sdg városiként esett ki, nem értem ezt a dolgot a balansszal és azzal, hogy el kell árulni, mennyien vannak.

Re: .

(m6, 2020.04.23 23:45)

a mészárlós szupergyilok jó ötlet

nem az indulás a kiegyensúlyozott állapot, hanem a szugyi utáni, itt most 25% környékére nőtt a maff részaránya

viszont, így azt is figyelembe kell venni, hogy jv szempontból kockázatos; ha első nap balesetileg kiszavaznak egy maffot, a maradék kettőt jól ki kell tömni speccel

szóval, lehet, hogy még három van, bár qweraz azt mondta, hogy nem

Re: .

(m6, 2020.04.23 23:50)

érthetően fogalmazva:

az a spec, hogy mehetnek testületileg gyilkolászni, viszont a ripotba bekerül a pontos létszámuk, nem csak az, hogy x csapat akármi leölt 3 városit

a 3 hullából nem következik 3 gyilkos, de ha ott a létszám a riportban, az lapelárulás; ez volt az ára a mészárlásnak

.

(sdg, 2020.04.23 21:44)

A hármas török mészárlás gondolom egyszeri spec volt, egyébként megy éjjelente az 1 gyilok.
Jó ez így, hadd szenvedjen még a város egy kicsit.

Re: .

(m6, 2020.04.23 21:49)

azt nem nézték át, hogy a két ellentétes gyilok között esetleg nincs rangsor, és minden megtörténik

lehet, hogy két maff van már csak

Re: Re: .

(sdg, 2020.04.23 21:59)

Én is gondoltam rá, hogy talán már csak kettő van, induláskor 3 volt. Első éjjel letoltak rögtön egy mészárlást, mivel mostanában úgyis love game szokott lenni. :)
Maczee mellett nekem Wolv török-gyanús még.

Re: Re: Re: .

(m6, 2020.04.23 22:09)

az a szép, hogy Maczeen van 3(?) szavazat

konkrétan semmi nem változott, Maczeenak van egy élő claimje, amit elhittek neki, és nyugodtan elhihetik most is, de a saját tévedésük miatt őt büntetik

cáfolatat még sehol

ez már nem csak abszurd

Re: Re: Re: Re: .

(sdg, 2020.04.23 22:43)

Ez az egész mai napi szavazás nem arra volt alapozva, hogy elhitték Maczee claimjét, hanem inkább arra, hogy nem hitték el az enyémet.
Ami ugye azért is furcsa, mert igazoltan korrekt nyomozati eredményem is volt, plusz nem kiabált az "ellenpap".

Re: Re: Re: Re: Re: .

(m6, 2020.04.23 23:36)

majdnem vitattam, de igaz - tényleg hitkérdés lett, a bizonyítási kényszer elegánsan szőnyeg alá lett söpörve, én legalábbis nem láttam levezetést, hogyan következik bármiből ez a tény

ahogy a már megadott szerepleveledből sem következik, hogy Maczee maff (valójában nem abból következik)

az egy egész nap alatt nem bírt megfogalmazódni, hogy a nyílt védés egyetlen értelme csupán egy plusz nyomozás adott esetben

érdekes, hogy alkalmazni így is sikerült - amivel mindenki, aki nem ágált ellene, elfogadta, hogy a nyílt védő létezése igazolja a városi nyomozó meglétét


1 | 2 | 3 | 4

Következő »